30 perc sok idő
Miután megették a vacsorát, az anyja azt kérdezte: - Jól érzed magad? Olyan sápadt vagy. - Persze. – feleli ő. - Szerintem menj és feküdj le, hogy holnap kipihent legyél. - Egyetértek! – szól közbe az apja is. - Rendben. – mondja, és elindul kifelé a konyhából. Látja hogy a szülei már nem figyelnek rá, ezért halkan leemel egy éles konyhakést a mágnesrúdról. A zsebébe rejti, majd felmegy a szobájába, és ruhástól befekszik az ágyba. A kést a párnája alá rejti. Tudja hogy mi fog történni. Lassan már egy egész hete ezen rágódik. Eleinte nem vágyott másra, csak arra hogy elbujdokolhasson a világ elől, de aztán rájött hogy ezzel semmit nem ér el. Arra gondol, amit egyszer a falu papja mondott neki: - A látás képessége keveseknek adatik meg, éppen ezért, meg kell azt becsülni. Az Úristennek, feladata van számodra fiam. Ez egy vizsga, amit le kell tenned. És ha nem teljesíted, a rád szabott feladatot, akkor eltékozolod azt a természetfeletti képességet, amit az Úr adott neked. Aki pedig eljátssza a Mindenható bizalmát, arra örök szenvedés vár a pokol bugyraiban.
Mindig a paphoz fordul, ha valami ehhez hasonló problémája akad. Mindent megbeszél vele, ami egy kicsit is kapcsolódik a látáshoz. A legutóbbi víziójára gondol, amiben a szüleire leselkedő veszélyt látta. Tulajdonképpen nem is nevezhető víziónak, hiszen csak homályos fekete-fehér képeket lát, és a hangok is tompán hatolnak el hozzá, mintha ködben állna. Tudta hogy ma este fog eljönni. Volt még valami a látomása végén, ami teljesen összezavarta, és halálra rémisztette, de mire magához tért transzállapotából, addigra ez a kis részlet kicsúszott emlékezetének rostájából. Hálás volt a lelkésznek, amiért megőrzi a titkát, és hálás volt azért is, amiért segített felkészülni a ma éjszakára. Visszaemlékezett a plébános szavaira, amelyek csak tegnap hangzottak el: - Segítek neked gyermekem. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyedül szállj szembe a gonosszal.
Elgondolkozik az élet értelméről, és közben elalszik. Amikor felébred, egy ideig üveges tekintettel figyeli az ablakon befolyó holdsugarakat, és rövid idő múlva, az órája foszforeszkáló számlapjára néz. 23:30 van. Nemsokára eljön az ő ideje. Csak győzze kivárni. 30 perc sok idő, hogyha valaki nagyon vár valamit. Fél órával később, pontban éjfélkor, csendben kilopózik a szobája ajtaján, és lemegy az alsó emeletre. A bejárati ajtóhoz oson, és kinyitja. A pap már ott vár rá, pont úgy ahogyan megbeszélték. Beinvitálja a fekete ruhába öltözött férfit, aki folyton a nyakában lógó feszületet markolja, és nyugtalanul tekintget körbe a lakásban. Ugyanolyan halkan, mint ahogy kinyitotta, vissza is csukja az ajtót, majd a férfival elindul felfelé a lépcsőn. A padlódeszkák megreccsennek lábaik alatt, de nem törődnek vele. - Úgysem ébrednek fel. – gondolja magában a fiú.
Odaérnek a hálószobához, és a fiú elfordítja, az ajtó gombját. Kitárja az ajtót, és pontosan azt látja, amire számított. A szülei védtelenül fekszenek az ágyban, és az a valami föléjük hajol. Pontosan, mint az egy héttel ezelőtti látomásában. Elő veszi a kést, és egy apró üvegcsét, amit egy alkalommal a templomban töltött meg szenteltvízzel. Lecsavarja a kupakot, és ráönti a hideg pengére az üveg tartalmának a felét. A másik felét legurítja a torkán, és érzi, hogy erő árad szét végtagjaiban. A neki háttal álló lény felé lép, és felemeli, az ekkor már neonzöld színben játszó pengét. A lény talán megérzi a jelenlétét, mert hátrafordul. Éppen arra készül hogy belemártsa a pengét a szörnybe, amikor egy kiáltás megdermeszti. A hangra az anyja nyugtalanul a másik oldalára fordul, de nem ébred fel. Valószínűleg a lény csinált vele valamit ami továbbra is mély álomban tartja. Hátrafordul arra amerről a kiáltást hallotta, és a pappal találja szemben magát, aki a feszületet a feje fölé emelve bámulja a szörnyeteget. - Kérlek, engedd meg, hogy felajánljam szolgálataimat a démoni világnak. Hű szolgád leszek! – mondja a plébános, és térdre borul a fiú és a szörnyeteg előtt. - Mit csinál maga őrült vénember?! – üvölt rá a fiú a papra. - Túl régóta várok erre! – hörgi a pap levegő után kapkodva. – Sajnálom fiam. Azt hiszem, most meg fogsz halni. Most döbben csak rá igazán, hogy cserben hagyták. Nem vesztegeti tovább az idejét, hanem megfordul, és az ellenfél irányába döf a késsel. A pappal nem foglalkozik, vele majd később leszámol. Most az a legfontosabb, hogy eltávolítsa az anyja közeléből azt az izét. Újra támad, és sikerül megkarcolnia a lényt a késsel. Újra támadásba lendül. Széles ívben meglendíti a kést hogy minél nagyobb sebet tudjon ejteni az ellenfelén. Szerencsétlenségére megbotlik abban a bojtos szőnyegben, amit még az anyja vásárolt. Végig vágódik a földön, és a kés ártalmatlanul esik ki a kezéből. Megfordulni sincs ideje, már érzi magán a lény bűzös leheletét. Megfeszíti magát, és így sikerül megfordulnia. Dulakodni kezdenek a szörnnyel. A fiú érzi hogy veszíteni fog, de küzd az utolsó csepp véréig. - Ez szinte már tök röhejes! – gondolja magában, miközben elhajol egy halálos pofon elől, ami így az ő élete helyett az állólámpát oltja ki. - A szüleim itt fekszenek tőlem fél méterre, miközben egy gonosz szörnyeteg gyilkolássza a fiúkat. Kezdett röhögő görcsöt kapni, és ezt annak tudta be, hogy szépen lassan megőrül ettől a kis utópisztikus kalandtól.
Amíg a fiú a lénnyel dulakodott, a plébános a földön térdepelt. Nem számított arra, hogy a dolgok így alakulnak majd. Abban bízott, hogy majd a fiú is csatlakozni akar a sötét oldalhoz, ehelyett kamikaze módra megtámadta az erőfölényben lévő ellenséget. Némán szitkozódott magában, és végre elhatározta magát.
Még verekedés közben sem kerülte el a figyelmét, hogy a pap fölkel a földről, és feléjük indul. A fekete nadrágba bújtatott lábak a dulakodók mellé léptek, és egy kéz felvette a kést a földről. A fiú látta hogy a plébános a magasba emeli a kést. Behunyta a szemét, és várta a kivégzést. Nem történt semmi, ezért kinyitotta a szemét, és így még éppen megpillantotta, ahogy a pap leszúrja a szörnyeteget. Egyetlen szúrással végzett a lénnyel. Valószínűleg a tüdejét késelhette meg, mert a démon hörögve kapkodva a levegőt, és vért öklendezett. A fiú nem értette, hogy mi történik. Eddig biztos volt benne, hogy a pap az ellenségeivel lepaktált, de most elbizonytalanodott. - Maga végig a jó oldalon állt? – kérdezte végül zavartan a plébánost a haldokló lény fölött. - Ugyan kérlek hova gondolsz? – kedélyeskedett a férfi. – Rengeteget tanulmányoztam a demonológiát, és tudtam, hogy a megölésével átvehetem a helyét az alvilágban. - Akkor most engem is megöl? – kérdezi minden félelem nélkül. - Természetesen! – válaszolt a pap, és a fiú torkába döfi a kést, majd megforgatja néhányszor, és közben mohón lesi a fiú arcát a fájdalom jelei után kutatva. A fiú elhatározta, hogy nem adja meg azt az örömet ennek a rohadéknak, hogy kimutatja a fájdalmát. Helyette inkább magához húzta a papot, és egy szót suttogott a fülébe: - Megbocsátok! A pap megrémülni látszott. Érzelmek futottak át az arcán, majd szemében megjelent egy könnycsepp, és vörösen izzani kezdett...
Ebben a pillanatban felébredt. Még mindig a legújabb látomása utóhatása alatt állt. Most már tudta miért ajánlkozott a pap hogy segít neki. Ránézett az órára. Pont éjfél. Felkelt és lelopózott a lépcsőn. A kést nem vitte magával. Mást eszelt ki. Kinyitotta az ajtót, és betessékelte a papot, majd azt mondta neki: - Legyen szíves, várjon egy pillanatot Tiszteletes Úr! Rögtön visszajövök. A pap bólint, mire a fiú otthagyja, és a konyhába megy. Halkan, hogy a pap ne hallja meg kinyitja a hátsó ajtót, és leakasztja a szögről a szerszámoskamra kulcsát. Ezután a kamrához siet, magához veszi, amiért kijött és visszalopakodik a házba. A pap még mindig az előszobában vár rá, és most meglepetten fordul a fiú felé. - Na de mire véljem ezt? – kérdezi halálra rémülten. A fiú nem hagyott neki több kérdést, hanem meghúzta a duplacsövű puska ravaszát. A pap szinte teljesen szétrobbant, és belei a falra kenődtek. A fiú ledobta a Winchestert, és sokáig bámulta a hullát. Zajokat hallott fentről, de nem törődött vele. Végül elindult felfelé a lépcsőn, és rendőrautók szirénázását hallotta a közelből. A szomszédok biztosan meghallották a lövést, és riasztották a rendőrséget. Nem törődött vele. Egyre csak ment felfelé a lépcsőn, és egyetlen mondatot ismételgetett félig hangosan: - Hadd, ajánljam fel szolgálataimat a sötét oldalnak... |